Vaskoh (Vaşcău)

Történelme

Először 1552-ben Nagyhko, majd 1599-ben Krayova, 1600-ban Kralioua néven említették. Mai nevére az első adat 1692-ből való. Hagyományos román neve egyszerűen Cou volt, lakóit cohan-nak, a környéken készített ködmönt pedig cojoc cohănesc-nek hívták.

Vaskohászata a 16. században kezdődött.

A vasérc bányászata a török hódoltság miatti kényszerű szünet után 1735-ben indult újra. 1733-ban már a nagyváradi görög katolikus uradalmának székhelye volt, 1744-ben pedig a nagyváradi római katolikus püspökség is kialakította a saját, 28 faluból álló vaskohi uradalmát.

A 18–20. században járásszékhely volt Bihar vármegyében. 1737-ben egy nagy és egy kis (vagy „oláh”) hámora működött, amelyek havonta átlagosan száz mázsa nyersvasat állítottak elő. A vasércet paraszti módszerekkel a püspökségi uradalomhoz tartozó falvak lakói termelték ki. Mindegyik falu hetente különböző, megszabott mennyiségű vasércet és szenet volt köteles beszolgáltatni. N

agyhámorát 1742-ben új helyen építették újra kőből. Az új hámor tizenhárom öl három láb hosszúságú és két öl három láb szélességű volt, a hozzátartozó három vízkerék közül kettő a kemencéket, egy a kalapácsot szolgálta.

A püspökség 1757-ig Nagyváradra szállította az eladásra szánt vasat, akkor Nagyváradon, Belényesen, Bélben és Vaskohban raktárat hoztak létre. 1765–70-ben a szárazság miatt a vízkerekeket nem lehetett működtetni, így a vasgyártás szünetelt.

A püspökség által birtokolt kohók és hámorok a falu szélén működtek. A hámorokat a Bój-patak vize hajtotta meg, amelyeket egy csatorna kötött össze a Fekete-Körössel. A mesterek németek és csehek, az egyszerű munkások románok voltak.

A vasgyártás az 1900-as években szűnt meg végleg Vaskohban.

Vasgyártásán kívül a Sebes-Körös medrében folytatott aranymosás is jelentős volt.

 

A 19. század második felében a dél-bihari régió egyik kézművesközpontjává vált.

1880-ban kezdődött meg környékén a márvány és a gránit bányászata. Az első bányamunkások Monyászáról és Borossebesről érkeztek. 1903–05-ben villamos üzem létesült, főként a márványbányászat számára. A bányák 1917-ben csődbe mentek, de az első világháború után újrakezdődött a termelés.

1975-ben kilenc márványbánya és két üzemcsarnok tartozott a vaskohi márványbányászati vállalathoz, amely 273 főt foglalkoztatott. Vaskohi márvány borítja többek közt a nagyváradi római katolikus székesegyház belső falait, és vaskohi márványból készültek a budapesti Országház főlépcsőházának pillérei.

 

 

Látnivalók

Bój-patak

A Bój-patak bővizű forrása (Bél Mátyás-forrás) a várostól 500 méterre délre tör elő a márványból felépülő hegy oldalában. A forrás tulajdonképpen úgynevezett vízkelet, tehát vize korábban már járt a felszínen, és búvópatakként egy szakaszt a föld alatt tett meg.

Az itt előtörő víz Vaskohszohodol falunál, a Jókai-víznyelőbarlang-ban tűnt el a föld alá.

A patak egész évben állandó hőmérsékletű, télen sem fagy be. Régen hámorokat és vízimalmokat hajtott, 1937-ben pisztrángtenyészetet hoztak létre rajta.

Róla kapta a nevét az 1600-ban említett Boj bányászfalu, amely később beolvadt Vaskohba.

 

További látnivalók

• Ortodox temploma 1716-ban épült, 1880-ban jelentősen átépítették.
• Római katolikus temploma 1744-ben épült, középkori temploma helyén. Ugyanott működött 1737 és 1742 között a nagy hámor. Oltára és oszlopai kimpi és kollesti márványból készültek. Napjainkban a görög katolikusok is ezt használják.
• Nicolae Bocu néprajzi gyűjteménye.

 

 

 

 

Kapcsolódó képgalériák:

Bihari kirándulás 2008.